Friday, April 13, 2012

Húsvét előtt esőben Apajon

Szombatra rossz időt jósoltak a meteorológusok, persze, mikor reggel kinyitottam a szemem, a nap ragyogott az égen. Na nem baj, gondoltam, úgyis van dolgom itthon. Szépen megpermeteztem, majd megcsináltam a kerti tó keringetését. A nap még mindig ragyogott. Tegnap Laci meg Józsi kivitte Apajra azokat a vércseládákat, amiket a héten készítettem. 16 darabot tudtak elszállítani (ennyi fért a kocsiba), az itt maradt 4 darabot, gondoltam, majd délután kivihetnénk és egyet fotózhatnánk is a leeresztett tó szegélyéből. Délre beszéltük meg az indulást. Persze erre az időpontra a nap már fedezékbe vonult és megjöttek az esőfelhők. Mire kiértünk, a ládákat már esőben tudtuk feltenni a fákra. Gyorsan végeztünk ezzel a 4 darabbal. Útközben láttunk egy bankát, a földön keresgélt, jöttünkre felszállt az előttünk lévő fára és onnan figyelt bennünket.
Innét a tavakhoz mentünk, örömömre kisütött a nap, de ezt csak addig tette, amíg a sátrakat belaktuk. Ahogy elkezdtek jönni a madarak, újra a felhők mögé bújt és többet elő sem jött. Jó két órát maradtunk és utána menekülni kellett, mert hatalmas eső érte el a pusztát. Ez kísért bennünket hazáig.
Piroslábú cankó
Búbos banka
BRH
Sárszalonkák
Lépegető
Sárszalonka
Ő is:)
Gulipán
Szinkronban
A szépség
Rázza magát
Vízió
Ő egy beteg, sánta madár volt, sajnos!

12 comments:

  1. Wow!Most jutott eszembe,még hajnalban a sátorban hallottam,mikor egyik cankó mondta a másiknak:húzzunk innen,már mindenki elment!majd délután jönnek a Tibiék,akkor visszajövünk pózolni!:)Szuper!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Ez majdnem így volt csak annyi változással , hogy én telefonáltam nekik!!! :)
      Köszi Gabi!!!

      Delete
  2. A természetvédelemhez kapcsolódó munka mindig meghozza a jutalmat!

    ReplyDelete
  3. Huh, azok a gulipánok! Meg a többiek. Szuper képek, elismerésem!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm Endre!! Szép , esős délutánunk volt!! de a madarak lenyűgöztek!!

      Delete
  4. Gratulálok! Remek képsorozat!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi Eduardo! Megtisztelsz a véleményeddel!

      Delete
  5. Álomszép sorozat. A gulipános sorozat különösen tetszett, annyira szépek a fények és a megörökített pillanatok. Szívből gratulálok!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm Miklós ! Öröm, hogy tetszenek a fotók!

      Delete