Wednesday, May 9, 2012

Természetvédelem

Már nagyon régen tettem fel új dolgot, ez is egy április 15-én végrehajtott feladatot mesél el. 
Ez a bejegyzés nem igazán a jó fotókról fog szólni, hanem arról, hogy aki kint van a természetben és sok jó élményt kap tőle, az tegyen is érte valamit!
Laci barátommal elhatároztuk, hogy ebben az évben létrehozunk egy kékvércsetelepet. Ehhez nem kell más, mint rendesen körülnézni a pusztában és alkalmas helyet találni erre a célra. Laci bevállalta ezt a feladatot és meg is lelte, amit keresett. Nekem az a feladat jutott, hogy a közös pénzen vett ládákat elkészítsem. 20 darabra gondoltunk, mert ez már alkalmas a célunk elérésére. A kihelyezést két lépcsőben végeztük, a nemzeti parkkal egyeztetve. 
A hely egy varjútelep tőszomszédságában van, mert a vércsék ezeknek a madaraknak az elhagyott fészkeiben is szoktak költeni. Költési idejük különbözik, ez teszi lehetővé a dolgot. Remélhetőleg elfoglalják az odúkat, a többi már csak rajtuk múlik!
De ez csak a terv első része volt. 
A kettes számú terv 9 darab szalakótaodú kihelyezése. Ez is megtörtént, nagyon jó helyeket találtunk, és itt is reménykedünk, hogy a madaraknak is elnyeri a tetszését! 
A hármas cél egy vagy két élőhelykezelés. Vagyis kialakítani a gyurgyalagoknak jó élőhelyet. 
Ezt is sikerült megvalósítani, ebben Laci vette ki a nagyobb részt, mert a második telepet egyedül csinálta meg. Jó 6–8 méter hosszban, kézzel (vagyis ásóval) 1 méteres függőleges falat alakítottunk ki. 
Nem kis munka ez, ha kipróbáljátok, majd meglátjátok! :)
Pár fotót azért mellékeltem erről a remek és fárasztó napról. Fogadjátok jó szívvel.


    Reggel egy erdei füleskével találkoztunk
Ő a Laci barátom 24 órás szolgálat után:)
Máskor határozottabb a mosolya:)
Szalakótaodú
A varjútelep, ahol a telepet létre szeretnénk hozni
Ez egy odú
A közelben már van is vércse, igaz, még csak vörös
A BRH is szereti a helyet
Végre ők is megjöttek!
Meg ő is!
Egy remek bak, a fotón látszik, mekkora felmelegedés volt!
Szép virág! Ha valaki tudja a nevét, azt megköszönném!
Ő is szép!
Törpe nőszirom. A puszta ritkasága!
Sokaság
Sárgák
Születés


13 comments:

  1. Biztosan meghálálják a madarak a fáradozásaitokat. Szépek a virágfotók és a madarak is tetszenek.

    ReplyDelete
    Replies
    1. Remélem én is , hogy jó helyük lesz majd az új odúkban. Köszönöm, hogy benéztél. Tibor

      Delete
  2. Dícséretes a tevékenységetek. Kiváncsian várom az eredményt az elfogadásról. Egy tipp a kis sárga virágra: salátaboglárka. A szalakóta ilyen alacsonyan is fészkel?

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszönöm a virág meghatározást .Így már könnyebb lesz egy határozóban megkeresni.
      Még sok tervünk van idénre , csak győzzük idővel és pénzzel!

      Delete
    2. A Szalakóta , ha elég biztonságosnak látja a helyet ilyen alacsonyan is költ , de a bankák is
      elképzelhetők.

      Delete
  3. Sok sikert Tibi! Nem kis munka lehetett, főleg a gyurgyalagos falépítés! Remélem minél hamarabb lesz költésetek!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Mi is ebben reménykedünk , mert nagyon kevés a jó költőhely a környéken. Már egy mélyebb keréknyom oldalába is befúrnak , ha nincs más!! Köszi Balázs !

      Delete
  4. Minden tiszteletem a Tiétek. Nemes cselekedet, dicsérendő elhatározás.
    A virággal kapcsolatban, boglárka de nem saláta. Korábban fotóztam salátaboglárkát, íme a link:
    http://hikerart.blogspot.com/2011/06/salata-mezon.html
    Véleményem szerint kúszó vagy réti boglárka. Sajnos nem látni több részletet a levelekről, az egész növényről.
    Szirom alapján kúszóra tippelnék, szár alapján rétire. Remélem sikerült azért némi támpontot adni a pontos meghatározáshoz :)

    ReplyDelete
  5. Kedves Miklós!!

    Köszönöm a segítséget a növény meghatározásban. a tegnapi odú ellenőrzés minden képzeletünket felülmúlta!
    Üdvözlettel Tibor

    ReplyDelete
  6. Természetesen , ahogy tudok valamit írok!

    ReplyDelete